Amerikai cocker spániel

Nagy szemek, megkapó tekintet, hosszú fülek és csodálatos szőrzet: az amerikai cocker spániel világszerte kedvelt, családi kedvencként és lenyűgöző kiállítási sztárként egyaránt. A cocker spánielek – nevüket minden bizonnyal az erdei szalonka nevű madárról kapták (angolul woodcock) – a XIX. század végén kezdtek elterjedni Amerikában. F.F. Pitcher New England-i tenyésztő 1882-ben importált az Egyesült Államokba egy Cloe II. nevű szukát. Tőle született a híres Obo II., akit az Amerikában nyilvántartott összes cocker spániel ősének tartanak. (Obo I. vagyis Obo, az angliai cockerek őse; 1879 júniusában született.) 1920-ra már alig akadt olyan cocker Amerikában, melynek ősei között ne szerepelt volna Obo II., azonban ezek a kutyák már jelentősen különböztek a brit tenyésztők által létrehozott cocker-típustól: új fajta volt születőben. 1930-ban az Amerikai Kennel Club még mindkét változatot egységesen cocker spánielként regisztrálta, azonban a különbségek már igen szembetűnőek voltak, különösen a fejformában mutatkozott jelentős eltérés. Az angol típust kedvelők 1936-ban külön klubot alakítottak, és deklarálták, hogy a két változatot nem keresztezik egymással. 1946 szeptemberében az AKC végül külön fajtaként ismerte el az angol és az amerikai cocker spánielt.

Angliába 1960-ban „tért vissza” a fajta, egy Hollandiából importált szuka személyében. Az Egyesült Államokból érkező további egyedek révén a „jenki” állománya gyorsan növekedett, s a fajta népszerűsége megközelítette az angol cockerét. 1968-ra a regisztrált példányok száma elérte azt a küszöböt, hogy a fajta külön Challenge Certifikate-t kaphatott a kiállításokon és ezáltal önálló fajtabesorolást nyert. Az Egyesült Államokban az amerikai cocker spániel rendszeresen a tíz legnépszerűbb fajta között szerepel.

Bár az amerikai cocker spániel kialakítása több évtizedet vett igénybe, a legfontosabb korszak mégis az 1940-es évek vége és az ’50-es évek eleje volt, az „aranykor”, ekkor történtek a legnagyobb változások, pontosabban ekkor váltak valóra a korábbi évtizedek elképzelései. Viszonylag újkeletű fajtáról lévén szó, az AKC még 1973-ban is módosította a fajtastandardet.

Az angol és amerikai cocker spániel közötti különbséget talán legjobban a kutyák fejformája és szőrzete tükrözi. Az amerikai cocker koponyája gömbölyű, a szemboltív határozott, a stop kifejezett. Az arcorri rész széles és mély; az arcorri rész és a koponya aránya egy a kettőhöz. A laikusokat leginkább a fajta egyik jellegzetessége, a szerintük „normális” spánieléhez képest túlságosan „nyomott” orr zavarja. Pedig az amerikai tenyésztők éppen ezeket a „csecsemőszerű” vonásokat kívánták hangsúlyozni: a boltozatos homlokot, a rövid orrhátat és hatalmas szemeket. Érdekesség, hogy a fajta egyik hazai tenyésztője is először kifejezetten rondának találta az amerikai cockereket, ma már azonban nem tudna meglenni nélkülük. A fajta másik specialitása, a csodálatosan dús és hosszú szőrzet azonban mindenkit elbűvöl. Nincs annál elegánsabb, mikor egy profin felkészített amerikai cocker megindul a kiállítási ringben és szinte úszik a levegőben. A könnyed, elegáns mozgás előfeltétele az elülső és hátulsó testrész egyensúlya. Az amerikai cocker alkata lehetővé teszi, hogy a lapocka és az elülső végtagok akadály nélkül kinyúlhassanak és felhasználhassák az erős és izmos hátulsó végtagok nyújtotta hajtóerőt. Ami a szőrzetet illeti, a fejen rövid és finom, a testen közepesen hosszú, annyi aljszőrrel, amennyi a védelemhez szükséges. A fülnél, a mellkasnál, a hasnál és a végtagoknál a szőrzet rojtozott, de csak annyira, hogy a test vonalait ne takarja el és a mozgást ne változtassa meg. A szőrzet szerkezete selymes, sima vagy enyhén hullámos, és lehetőleg olyan minőségű, hogy könnyen kezelhető legyen. Talán furcsának tűnik, de a túlzottan dús szőrzet sem kívánatos, hiszen akadályozza a mozgást és nehéz rendben tartani. Mint minden hosszúszőrű fajtánál, az amerikai cocker spánielnél is rendszeres szőrzetápolásra van szükség, ezzel mindenképpen számoljunk, mielőtt megvesszük. A rendszeres kefélés és fésülés, és a gyakori fürdetés mellett az amerikai cocker szőre 3–6 havonta nyírást és trimmelést is igényel. Erre most nem térünk ki bővebben, a témában a szakirodalom vagy a kutya tenyésztője nyújthat részletes felvilágosítást. A szőrzet mellett a szem és a szemkörnyék is rendszeres ápolást igényel. Nem kiállítási kutya esetén érdemes a has és a végtagok szőrzetét megritkítani. Ezzel nem vész el a fajta karaktere, de lényegesen könnyebb a kutya tisztántartása.

Az amerikai cocker spániel – eredetileg vadászkutya lévén – igen élénk, vidám, bátor és tettrekész kutya. Megnyerő, kedves viselkedésével és élénk, értelmes, megkapó tekintetével az egyik legelbűvölőbb kutyafajta. Mindig kész gazdája kedvére tenni, a gyerekek elválaszthatatlan barátja. Kiváló képességeit napjainkban is megőrizte, így vadászkutyaként vagy családi kedvencként is egyaránt kiváló társ. Az amerikai cocker mindenkit szeret és szüksége van az emberre, hogy boldog legyen. Könnyen képezhető, más állatokkal is jól kijön, azonban nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő korai szocializációra, hogy barátságos társasági kutyánk legyen. Az amerikai cocker lakásban is tartható, bár ott is igen aktív, nem árt, ha kellőképpen foglalkozunk is vele. Olykor hajlamos a szükségtelen csaholásra; de tény, hogy kiváló jelzőkutya. Ha vadászkutyaként nem is tudjuk foglalkoztatni, az agility testileg és szellemileg egyaránt kiválóan leköti ezt az igen életvidám és állóképes kutyát.

Az amerikai cocker spániel várható élettartama 12–15 év. (Amerikai statisztikák szerint; nálunk talán valamivel rövidebb.) A szukák marmagassága általában 34–36 centiméter, a kanok 37–39 cm magasak. Az amerikai standard valamivel nagyobb méreteket engedélyez, mint az európai FCI fajtaleírás.