Malinois

 A belga juhászkutya összes mai típusának története megközelítőleg az 1880-as és 1890-es években kezdődött, mikor a legelők bekerítésével, a vasút megjelenésével és a farkasok kipusztulásával már egyre kevésbé volt szükség juhokat őrző kutyákra. A juhászok korábban nem sokat törődtek kutyáik küllemével, elsősorban a teljesítményre fektettek hangsúlyt. Az ezidőtájt igen népszerűvé vált kutyabemutatók és versenyek nagy szerepet játszottak a belga juhászkutya fennmaradásában, s lehetőséget nyújtottak a legjobb példányok kiválasztásában és az alkalmas típusok megőrzésében. Először megközelítőleg hat típust választottak ki szelektálásra.

A Malinois nevét a Brüsszel és Antwerpen között fekvő Mechelen városáról kapta, melyet a köznyelv Malinesnek nevezett. Igazi népszerűségre Közép-Belgiumban tett szert, de hiába tűnt ki a pásztor- és rendőrkutya versenyeken, az emberek mindig is jobban kedvelték a belga juhászkutya hoszszúszőrű változatait.

A malinois feje hosszú, koponyatetője lapos, arcorra erőteljes. Törzse kissé hosszabb, mint amennyire magas; ez a legfontosabb felépítésbeli különbség közte és három másik belga rokona között. Mellkasa mély, leér a könyökig. Bundája „hosszú is meg nem is”: sem nem rövid, sem nem hosszú.

A belga juhászkutyák nagyon könnyen kezelhető, igen tanulékony munkakutyák. Jó házőrzők, a hideg időjárást is jól bírják, de kenneltartásra nem alkalmasak, s ha képességeik teljes tárházát ki akarjuk használni, feltétlenül családtagként kell kezelnünk őket. Nem bírják a katonás kiképzést, de erre nincs is szükség, hiszen tényleg könnyen tanulnak. Egy kis játékkal, szeretettel csodákra képesek. Mozgásigényük hatalmas, így szinte nekik találták ki az agilityt, mely nemcsak a kutyának, de gazdájának is kitűnő szórakozást és mozgáslehetőséget nyújt, ráadásul ebben a sportágban csupán erőszakmentes kiképzési módszerekkel lehet eredményt elérni. A belga juhászkutya mind a négy típusa egészséges, hosszú életű fajtának nevezhető, nagy valószínűséggel nem lesznek az állatorvosi rendelő törzsvendégei.

Általában kétéves korukra válnak igazán felnőtté, addig különösen türelmes és szeretetteljes bánásmódra van szükségük. De a törődést és szeretetet kamatostul meghálálják, akár munka-, akár családi kutyaként; vagy éppen mindkét szerepkörben.