Közép-ázsiai juhászkutya

A volt Szovjetunió területéről származó nagytestű, területőrző fajták nem kifejezetten báránylelkű viselkedésükről híresek. Az a széles körben elterjedt gyakorlat sem teszi őket kimondottan kedveltté, hogy kiállításokon éppen az ilyen fajtájú kutyákat látni tucatszámra lekötve egy-egy több méteres láncra, amin aztán naphosszat őrjöngnek emberre-kutyára, mert tulajdonosuk feléjük sem néz – tisztelet a kivételnek. A közép-ázsiai juhászkutya alig több mint tíz éve tűnt fel a hazai kutyás életben. Méretét, erejét és feladatkörét tekintve látszólag egy a sok nagytestű őrkutya közül. De aki valaha is felnevelt egy közép-ázsiai juhászkutyát, örökre a rabja marad, és hallani sem akar más fajtáról.

Akárcsak egy hegyi folyó hömpölygése, úgy nyűgözi le a közép-ázsia ereje az embert. A tévhitekkel, és a megfékezhetetlen vízzel ellentétben, ez a fajta rendkívül nyugodt és kiegyensúlyozott. Megfelelő tartás mellett megbízható társa az embernek, századok óta. A fajta története egyidős a nomád állattenyésztésével, sőt őseit – legalábbis elméletben – a kőkorszakig lehet nyomon követni.

Az ősember a széles bejáratú, tágasabb termekben lakott, míg a négylábúaknak egy kisebb zug is megfelelt, hiszen minden állat méretének megfelelő védelmet keres. A barlangi kutya élelemért cserében az embert és annak barlangját is védelmezte. A közép-ázsiai ősei ilyen őrző típusú, molosszoid kutyák voltak, mely csoport kialakulásának őshazája, pillanatnyi tudásunk szerint, Tibet. Innen terjedtek el ezek a kutyák a nomád törzseket kísérve. A vándor életre való áttéréskor a kutyák „birtokérzete” kényszerűen kiterjedt a gazda alapvető tulajdonára, a jószágra is. Így az őskori masztiff a csorda őrzőjévé vált. A legerősebb, agresszív kutyákat már akkor elkezdték támadásra, hadi használatra szelektálni. Érthető, hogy pontos határ nem létezett a hadi ebek és a csordák őrzői között, hiszen nem választották szét a kutyák tenyésztését.

Közép-Ázsia legtöbb nációja kezdettől fogva elsősorban állattenyésztéssel foglalkozott, így a közép-ázsiai juhászkutya szelekciója a nomád állattenyésztéssel van szoros összefüggésben. A fajtát két hatalmas erő formálta: az emberi élet szükségletei és a táj zord természete. Származási területe óriási, napjainkban Kazahsztán, Kirgisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Oroszország területének felel meg.

Sivatagtól kezdve a száraz szubtrópusi „paradicsomi” körülményeken át, vannak itt mocsarak, hegyek, sztyeppék és agyagos síkságok. Az olykor igen mostoha körülmények ellenére is, szinte mindenütt akad annyi fű, hogy juhokat tarthassanak, így a közép-ázsiaira mindenütt szükség volt. A nyájakat őrző kutyáknak kíméletlen körülmények között kell dolgozniuk. A nappali és éjszakai hőmérséklet különbség olykor a harminc fokot is eléri, a kánikula naplemente után mínuszokba csap át. A kőkemény agyagos részeken a napon szinte parázsként izzik a talaj, mely kémiailag annyira aktív, hogy képes fekélyesre marni a bőrt.

Azonban nemcsak az éghajlat és a talajviszonyok, a helyi flóra is sokszor megnehezíti az állatok életét. A tüskék bozótok, aljnövényzet mellett a sok helyen elterjedt, látszólag ártalmatlan árvalányhaj is sok bajt tud okozni. Bugája hullámzó, ezüstös rétként nagyon esztétikus látvány, de ez a seprűs termés spirálszerűen összecsavarodva ragad az állatok bundájába, melyet annyira összekuszálhat és elnemezesíthet, hogy gyulladás, fekély is keletkezhet.
Mindezzel nincs vége a kutyákra váró megpróbáltatásoknak, hiszen a nyájat fenyegető vadállatokról még nem is beszéltünk. Sokáig a turáni tigris és leopárd is ellenfele volt a közép-ázsiainak, napjainkban „csak” a medve, a hiúz és párduc. A hiénák és sakálok mellett természetesen elsődleges ellenség a farkas. Mindemellett a helyszín sokszor kényszerűségből fakadó állattenyésztési szokásai sem könnyítették meg a kutyák életét. Itt nem volt hagyománya a száraz takarmány gyűjtésének télire, a juhokat egyszerűen átterelték olyan területekre, ahol kevesebb hó volt. Főleg a hegyvidéken gyakori a vándorlás.

Annak ellenére, hogy a közép-ázsiai juhászkutya egyike a legősibb kutyafajtáknak, jelenlegi elnevezését csak néhány évtizeddel ezelőtt, 1938 körül nyerte el. Elterjedési területe a közép-ázsiai köztársaságok: Türkménia, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgízia. A volt Szovjetunió határain kívül Afganisztánban, Kelet-Iránban és Észak-Pakisztánban találhatunk még közép-ázsiai juhászkutyákat. A fajta közeli rokonságban áll a mongol juhászkutyával, a tibeti masztiffal, Afganisztán és Irán juhászkutyáival, a kaukázusi juhászkutyával és a spanyol masztiffal. Eredeti élőhelyén, a helyi viszonyoknak illetve a kutyák rendeltetésének megfelelően különböző típusai alakultak ki a fajtának. Hagyományosan a türkmén kutyákat tekintik a legjobbaknak. Itt található a legtisztább és legegységesebb állomány.

Ezek a kutyák erős testalkatúak, igen masszív csontozattal, széles nagy fejjel, szőrzetük sűrű, erős, rövid, közepes hosszúsággal. Az első fajtaleírást a harmincas évek végén fogalmazták, az ötvenes években tisztázták, majd az 1976-os verzió 17 évig volt érvényben. A jelenleg is érvényes standardet 1993-ban fogadták el.

A fajta 12 éve tűnt fel először a hazai kutyás életben. Mivel az őshazában is különböző típusok alakultak ki, és a tenyésztők a volt Szovjetunió szinte valamennyi területéről hoztak és hoznak kutyákat, ezért szinte az összes változat fellelhető volt a gyorsan növekvő állományban. A kezdeti időszakban talán három típust lehetett megkülönböztetni. Az első nagyon magas, kb. 85 cm, szikár, feszes felépítésű, aránylag vékonyabb csontozattal, hosszú, ék alakú fejjel. A második típusra hatalmas termet, erős, durva csontozat jellemző, széles nagy fejjel, laza felépítéssel; ebből fakadóan az ilyen típusú kutyák hajlamosak a szerkezeti hibákra (beesett lógó hát, laza szemhéj, kifordult, lecsüngő ajkak).

A tenyészet, ahonnan ezek a kutyák származnak, a harci tulajdonságokat helyezte előtérbe, a szépség így csak másodlagos követelmény volt. A harmadik típus kb. 72-78 cm magas, erős, masszív csontozatú, szilárd felépítésű, arányos, felülnézetből téglalap alakhoz hasonló fejjel. Szőrzete rövid vagy közepesen hosszú, mozgása rugalmas, könnyed. Ennél a változatnál a domború agykoponya, a testhez viszonyított kis fejméret, illetve az elkeskenyedő arcorri rész a leggyakrabban előforduló hiba.

Az összefogottabb tenyésztés és a megközelítőleg azonos szemlélet kialakításának köszönhetően mára a típusok éles határai összemosódtak, és a közép-ázsiai külső megjelenése egységesebb. Ez jól lemérhető a néhány éve rendszerint tavasszal megrendezendő, nagy orosz klubkiállításon, ahol a kitűnő minősítésű kutyák nagyjából azonos típust képviselnek. Jellemző rájuk a szilárd, feszes felépítés, erős, masszív csontozat (ez nagyon lényeges!), a tökéletes mozgás és téglalap alakú vagy ehhez közelítő fej. Magyarországon sajnos még mindig látni következetlen bírói döntéseket, és súlyos anatómiai és mozgáshibás egyedeket kitűnő minősítéssel. A tenyésztés egyik sarkalatos problémája az utódellenőrzés. Fontos lenne, hogy csak azon egyedek játszanak meghatározó szerepet a tenyésztésben, amelyek megfelelő minőségű utódokat produkálnak.

Ma Magyarországon a közép-ázsiai juhászkutya nagy zárt területek, gyárak, üzemek, porták és családi házak biztonságos őrzője. Sportkutyának, munkaversenyekre nagyfokú önállósága miatt nem alkalmas. Igénytelen, de a láncon vagy csak kennelben tartást nehezen tűri. Komoly kutya, komoly emberek számára. A közép-ázsiai juhászkutya elsődleges feladata napjainkban is az ember védelme és segítése. Legyen az juhászkunyhó vagy fényes palota, a közép-ázsiai minden támadástól megvédi. Feladata ellátásához a fizikai alkalmasság mellett képesnek kell lennie a területi hovatartozás felmérésére. Eredeti élőhelyükön a kutyák sohasem dolgoztak egyedül, mindig csak falkában. Szükség esetén együttműködtek, segítették egymást.

Napjainkban a fajta munkája új területtel bővül a lakhely őrzése mellett, hiszen személyi testőrként is használják. Ehhez viszont közelebbi kapcsolatot kell kialakítania az emberrel. Egy csorda vagy több ezres juhnyáj mellett gyakran csak „létezett” az ember mellett, végezte a dolgát, sokszor azt sem tudta, mi az a dicséret, kedvesség, hiszen az ember maximum egy kavics célzott dobásával fejezte ki kívánságát. A városi élet ennél jóval szorosabb viszonyt követel meg Ember és kutya viszonya ilyenkor úgy alakul, mint egy falkában; természetesen az embernek kell a falkavezér szerepét betöltenie.

A közép-ázsiai juhászkutyának számos előnyős tulajdonsága van. Tiszteletreméltó külsővel rendelkező, erős kutya. Hatalmas és fenséges. ő nem feláll – felemelkedik, nem fut – száguld, és nem harap – leterít. Egy kifejlett kutya egy felnőtt férfit könnyedén elbír a hátán; persze hamar tudtunkra adja, ő nem hátasló. Kitartó és fáradhatatlan, akármeddig követi a biciklit vagy lovat. Nagyon erős az idegrendszere, nem ég ki a hosszú munkától, folyamatos megerőltetéstől.

Nagyon nyugodt kutya, nem ugrabugrál a lábunk alatt, nem szaladgál ugatva fel-alá, nem lehet zavarba hozni. Nagyon igénytelen, lakásban és kertben egyaránt jól érzi magát. Igen értelmes kutya, hiszen évszázadokon át önállóan kellett döntéseket hoznia munka közben. Hátrányai talán éppen ebből adódnak. Hajlamos a makacsságra, és manapság nem mindig szerencsés, ha önállóan hoz döntéseket.

Későn érő típus, testileg és szellemileg egyaránt, másfél évesen ne várjunk még tőle tökéletes munkát. Mivel a fajta farkasölő volt, nem kedvelte a más típusú kutyákat sem, így a városban egyrészt emiatt, másrészt a területőrzés miatt is fokozottan agresszív lehet más kutyákkal, mert a sétáltatás során az ismert területet sajátjaként kezelheti. Az ilyen agresszív magatartást időben észre kell venni és megváltoztatni. A kölyökkel kicsi korától kezdve lehet és kell foglalkozni, hiszen mindent megtanul, de túlságosan is okos ahhoz, hogy azt is megtanulja, hogyan bújjon ki a tiltások alól.

Sohasem fogunk unatkozni nevelés közben! Ne feledkezzünk meg a friss benyomások és információk szükségességéről, ezek a „vitaminok” a kutya értelmi fejlődése számára.

Kifejezetten akadályt ugrani nincs értelme megtanítani, mert alapvetően idegen számára ez a viselkedésforma, de ha rájön az ízére, könnyedén átugrik egy kétméteres kerítést is, amire ugye semmi szükség, Amint megvannak a kölyök szükséges oltásai, a közép-ázsiainál fokozottan érvényes, hogy minél többet legyen kutyakölykök társaságában. Ha túl agresszív lenne kortársaival, vigyük kiegyensúlyozott felnőtt kutyák közé, akik hamar rendre utasítják. Ne féljünk, nem fogják bántani a kölyköt, csak tudtára adják, mit nem szabad.