Ausztrál pásztorkutya

 Az ausztrál terelô trió „nehézsúlyú” tagja a marhaterelésre kitenyésztett cattle dog. Magyarul ausztrál pásztorkutyának hívjuk, holott szó szerint a „cattle” szarvasmarhát jelent, így pontosabb lenne az ausztrál marhaterelô kutya elnevezés. A cattle dog azon ritka fajták közé tartozik, melynek kialakulását igen pontosan ismerjük, s nyomon követhetjük, hogyan jött létre egy konkrét használati cél érdekében ez a nagyszerû munkakutya.

 Ausztrália gyarmatosításának kezdetén a bevándorlók elsôsorban Sydney területén csoportosultak, kevés földdel rendelkeztek, az állatvásárok helyszínei pedig igen közel voltak egymáshoz. E körülmények miatt a még kisméretû marhaállományról ember és kutya nyugodt körülmények között gondoskodhatott. Az állatok megszokták az emberek közelségét, és viszonylagos bizalommal viseltettek irántuk. A gyarmatosítók kutyáit csupán a szokatlan meleg viselte meg. 1813-ban azonban Blaxland, Wentworth és Lawson felfedezte a Nagy-Vízválasztó-hegység hágóját, és ez óriási változásokat hozott – kinológiai téren is. A hágó által ugyanis elérhetôvé váltak a hatalmas nyugati legelôk is, és a farmerek immáron több ezer négyzetkilométeres birtokkal rendelkeztek, melyeket igencsak nehéz lett volna bekeríteni. Értelemszerûen az egyre nagyobb marhacsordák sem látták minden nap tulajdonosaikat, így az állatok elvadultak az emberektôl, s igen rátermett kutyákra volt szükség, hogy ezeket a hatalmas gulyákat eltereljék Sydney vásáraira.

Egy Timmins nevû marhahajcsár, aki rendszeresen terelt állatokat Bathurstbôl Sydney-be, dingót kezdett el keresztezni a telepesek ún. smithfield nevû terelôkutyáival. Timmins ugyanis megfigyelte, hogy a dingo nem ugat, és összeterelt zsákmányára hátulról támad rá. Ez azért volt nagyon fontos, mert a smithfield-ek elölrôl terelték a marhákat, amitôl azonban a jószág gyakran megvadult és szerencsétlen esetben nemcsak megtámadta, de el is taposta a kutyákat. Timmins keresztezéseire valószínûleg 1830 körül került sor, s létrejött a „timmins bitter”, egy némán dolgozó, kitartó, de túlságosan önfejû és erôs harapású kutya, ezért idôvel el is tûntek ezek a kutyák.

 Thomas Hall, a Dartbrook birtok tulajdonosa (Hunter Valley, Új-Dél-Wales), 1840-ben Skóciából behozott két blue-merle collie-t, melyek kiválóan dolgoztak, de szintén elölrôl és ugatva közelítették meg a marhát. Hall is felfedezte a dingók számára kívánatos tulajdonságait, ezért a collie-k kölykeit dingókkal párosította, így néma terelôkutyákhoz jutott, melyeket a birtokos után Hall’s Heeler-nek neveztek. A „to heel” ige napjainkban is többek között azt jelenti, hogy a sarkában lenni valakinek. A Hall’s Heelerek nagyon rátermett marhaterelôknek bizonyultak, hamar megnôtt irántuk a kereslet.

Hall 1870 május 28-án bekövetkezett haláláig folytatta tenyésztési kísérleteit. Egy másik Queensland-i birtokos, George Elliot is kísérletezett a dingó és a blue-merle collie keresztezésével, s a kinológia iránt érdeklôdô utókor szerencséjére gondos feljegyzéseket vezetett kutyáiról. Egy Alex Davis nevû mészáros révén Elliot néhány kutyája eljutott Sydney Canterbury marhavásártelepére. Egy itt élô testvérpár, Jack és Harry Bagust ezekre a kutyákra alapozva végzett további keresztezéseket, mégpedig dalmatákkal! A testvérpár ugyanis az egykori kocsikísérô kutya lovak és emberek iránti vonzalmát akarta belevinni a kiválóan terelô dingó-collie keverékekbe. Ez a keresztezés megváltozott színekhez vezetett, és veszendôbe ment a terelô tulajdonságok egy része is, de sikerült átvinni a dalmaták ló- és emberszeretetét, mely megkönnyítette a lovas marhahajcsár és a kutya közötti munkát. A Bagust testvérek black and tan kelpie-vel is keresztezték kutyáikat, így az eredmény egy aktív, a dingónál zömökebb, különleges színekben pompázó kutya lett. Bagusték csak a céljaiknak legjobban megfelelô, nagyon jól terelô kutyákat tartották meg, így hozva létre a cattle dog elôdjét. Ezek a kutyák igen hamar nélkülözhetetlenné váltak Queensland legelôin, s Queensland Heeler néven váltak ismertté. A kelpie-vel történt keresztezés után más fajtát már nem vittek a vonalakba. 

 Robert Kaleski 1893-ban kezdett a fajtával foglalkozni és ô volt az, aki 1902-ben elkészítette a cattle dog és a kelpie standard-javaslatát. Tervezetét a Cattle and Sheep Dog of Australia-hoz és a Kennel Club New South Wales-hez nyújtotta be engedélyeztetésre. 1903-ban meg is kapta a hozzájárulást, sôt a mezôgazdasági minisztérium kis füzetekben kinyomtatva terjesztette a standardot, mely New South Wales egyik mezôgazdasági lapjában is megjelent, ahol Kaleski állandó munkatárs volt.

Robert Kaleski 1893-ban kezdett a fajtával foglalkozni és ô volt az, aki 1902-ben elkészítette a cattle dog és a kelpie standard-javaslatát. Tervezetét a Cattle and Sheep Dog of Australia-hoz és a Kennel Club New South Wales-hez nyújtotta be engedélyeztetésre. 1903-ban meg is kapta a hozzájárulást, sôt a mezôgazdasági minisztérium kis füzetekben kinyomtatva terjesztette a standardot, mely New South Wales egyik mezôgazdasági lapjában is megjelent, ahol Kaleski állandó munkatárs volt. 

Munkájából és fajtatörténetébôl kifolyólag a cattle dog nagyon intelligens, nagyon gyorsan tanuló kutya. Gazdájához, szeretteihez rendkívüli módon ragaszkodik, ezért már kölyökkorban is felesleges pórázra venni biztonságos, autómentes területen. A kölyök ugyan kíváncsian felderíti a terepet, de szinte elsô szóra rohan vissza gazdájához. Szôrét igen könnyû rendben tartani, csak alkalmankénti átkefélést igényel. Mentô- vagy ôrzô-védô kutyának egyaránt kiképezhetô, de az agility számára az igazán megfelelô terep, bár a többi pásztorkutyához képest robusztusabb testalkata miatt nem feltétlenül nyeri meg ô a világbajnokságot, de ami ennél fontosabb, ez a sport szellemileg és fizikailag egyaránt megfelelô kihívás számára. Egy örökletes betegségektôl menetes cattle dog igen gyakran 15 éves korában is friss és fürge jószág.

Színe lehet vörös vagy kék, fehér szôrszálakkal tarkítva,gyakoriak a sötétebb fejfoltok. A kék egyedek viselhetnek tan (cser) jegyeket például a lábakon vagy a mellkason. A kanok marmagassága 46–51 cm, súlyuk 16–25 kg. A szukák általában kisebbek, 43–48 cm magasak és 13–21 kg súlyúak.

A cattle dog már a kiállításokon is megjelent, Magyarországon is elsôsorban egy megszállott belga tenyésztô révén ismerheti a közönség a fajtát: tôle került az elsô ausztrál pásztorkutya, egy vörös szuka is hazánkba.