Bichon frisé

Mintha csak az egyik játékbolt kirakatából kelt volna életre egy tucat hófehér plüssfigura: a Bichon frise 7–10 cm hosszú, dugóhúzószerűen göndörödő szőrét bájos játékmackóra emlékeztető stílusban szokás megnyírni. Korabeli festmények tanúsága szerint ez az aprócska kutya nem hiányozhatott egyetlen francia és olasz arisztokrata család udvarából sem. Akik a fajtát az uszkárral rokonítják, a Barbet-től vagy valamilyen más vízi spánieltől származtatják. A Barbet és a Caniche (uszkár) szavakból jöhetett létre a Brabichon elnevezés, melyből az előtag elkopott, és maradt a Bichon megjelölés. Korábban a Bichon négy változatát különböztették meg: máltai, Bichon, bolognai Bichon, havannai Bichon és teneriffe-i Bichon. Mindannyian Európa mediterrán részéről származnak. Testalkatuknak köszönhetően már az antik világban is sokat utaztak a hajósokkal kontinensről kontinensre, elsősorban a cserekereskedelem alanyaiként. Ennek köszönhető egyébként a Bichon Teneriffe elnevezés népszerűsége is. A kis fehér kutyák Spanyolországban is hamar sikert arattak, és általános vélekedés szerint spanyol hajósok által jutottak el Teneriffe-re, a Kanári-szigetekre. A Bichon Teneriffe elnevezés egzotikus hangzása növelte az amúgy egyre elterjedtebbé váló kutyák kereskedelmi értékét, így ez a fajtamegjelölés szinte napjainkig fennmaradt.

Az 1300-as években olasz hajósok ismét felfedezték a fajtát, és magukkal vitték Itáliába, ahol a kutyusok az olasz nemesek kedvenceivé váltak. A térség más társasági kutyáihoz hasonlóan, az olaszok szívesen nyírták a Bichont is oroszlános stílusban. A Teneriffe vagy Bichon Franciaországban I. Ferenc uralkodása alatt jelent meg (1515–1547), de a legnagyobb sikert Angliában, III. Henrik udvarában aratta (1574–1589), ahol a kutyákat annyira kényeztették, hogy parfümmel illatosították és szalagokkal díszítették őket. A fehér kutyák Spanyolországban is az uralkodó osztály kedvencei voltak. Számtalan festő mellett, Goya több alkotásán is feltűnnek a Bichonok. Franciaországban III. Napóleon uralkodása alatt még újra fellángol az érdeklődés az arisztokrácia körében a fajta iránt, de aztán a Bichon sorsa éles fordulatot vesz: az utcára kerül, kintornásokhoz csapódva vagy vak koldusokat vezetve, a cirkuszban és vásárokon mindenféle trükkökkel szórakoztatva az alsóbb néposztályt.

A Bichon fajtaazonos tenyésztése Franciaországban indult, mikor az első világháború után négy Bichon-rajongó megkezdte a fajta kontrollált tenyésztését, a tenyészvonalak kialakítását. 1933. március 5-én megszületett a hivatalos fajtaleírás, melyet a Toy Club of France akkori elnöke írt a Friends of the Belgian Breeds tagjainak együttműködve; ezt fogadta el a Francia Kennel Klub is. Ekkor a fajtát még két néven ismerték: Teneriffe és Bichon. Az FCI akkori elnöke, Madame Nizet de Leemans úgy döntött, hogy a kutya jellegzetes megjelenésére vonatkozó nevet keres, ez lett a „Bichon Frise”. A Frise szó a kutya puha, göndör szőrére utal. 1934. október 18-án a Bichon frise-t felvették a Francia Kennel Klub törzskönyvébe, és az FCI is elismerte, mint francia-belga fajtát.

Az Egyesült Államokba 1956-ban, Mr. and Mrs. Francois Picault társaságában érkeztek az első Bichonok. A házaspár az USA közép-nyugati részén telepedett le, ahol Etoile de Steren Vor és Eddie White de Steren Ver párosításából megszületett az első amerikai Bichon alom. 1959-ben és 1960-ban két másik tenyésztő is szert tett néhány Bichonra, az USA két különböző pontján, így elkezdődhetett a fajta újvilági történetének megalapozása. Az AKC ideiglenes csoportjába (Miscellaneous Class) 1971. szeptember 1-én vették fel a fajtát, az AKC törzskönyvében pedig 1972. októberétől regisztrálták, végül 1973. április 4-től vált teljesjogú fajtává az Államokban.

A Bichon frise súlya 5–7 kg, marmagassága 25–30 cm. Ha valamilyen súlyos betegség nem sújtja, 12–15 évig is elélhet. Akinek megtetszik e fehér kutyácska bájos külseje, azért gondolja át a szőrápolással kapcsolatos teendőket, mielőtt elrohanna az első tenyésztőhöz. A Bichon szőrét rendszeresen kell ápolni, ami legalább heti egy alapos átkefélést-átfésülést jelent, de az az ideális, ha ezt naponta elvégezzük. Utóbbi esetben ez napi 15 percet vesz igénybe, így megelőzhetjük a szőr összecsomósodását, ami számtalan probléma, akár bőrgyulladás vagy különböző bőrbetegségek okozója is lehet. Szélsőséges esetben, ha egy Bichont egyáltalán nem ápolnak, olyannyira összecsomósodhat a szőre, hogy már csak a borotválás segít szerencsétlen állaton. A kedvencként tartott Bichont 6–8 hetente, a hosszabb szőrű kiállítási kutyákat havonta, vagy még gyakrabban kell kozmetikushoz vinni. De mindkét esetben otthoni fürdetésre is szükség van, vagy emiatt is a kozmetikus segítségét kell igénybe venni. Fürdetés előtt alaposan keféljük át és fésüljük ki a Bichon szőrét, ugyanis a vizes szőrcsomókat már lehetetlen kibontani. Fürdetés után folyamatos fésüléssel szárítsuk meg a kutya szőrét. Kifésüléssel és szárítással együtt a fürdetés másfél-két órát vesz igénybe, mely időtartam még nem tartalmazza a heti körömvágást és a belső fülszőrzet eltávolítását.