Angol masztiff

Története

Noha viszonylag korán, 1872-ben megalapították az elsô fajtaklubot Angliában, a tisztavérû egyedek létszáma a századforduló környékén már ijesztôen alacsony volt. A tendencia az I. világháború (1914–1918) alatt is folytatódott, az állomány még tovább fogyott.

Ezekben az években ráadásul a büszke angol fajta kezdte elveszíteni tisztaságát. Keveredése elsôsorban a belôle kitenyésztett bullmasztiffal, a német doggal, valamint a Bloodhound-dal (vérebbel) vált általánossá. Érdekes módon a bernáthegyivel történô keresztezések is mindennaposak voltak, melyeket a korabeli tenyésztôk a svájci fajta eredetérôl szóló „hosszúszôrû masztiff”-elmélettel igazoltak.

Ezek a keveredések részint véletlenül, részint pedig tudatosan történtek. Céljuk azonban mindenképpen közös volt: maga a puszta fennmaradás. A British Kennel Club (BKC) ennek érdekében bizonytalan származású egyedek tenyésztésbe vételét és az utódok törzskönyvbe való regisztrálását is megengedte. A fajtamentô munka keretében tehát egy kutyát nem fajtiszta, vagy éppen másfajtájú egyeddel is lehetett pároztatni. A kölyköket azonban az eredeti fajtára kellett visszatenyészteni, s így a három generációban egymást követô „tisztítás” után születô utódok már fajtatisztaként lettek regisztrálva.

Az 1910-es évek második felében életbe lépett crossbreeding-nek (keresztezés) nevezett eljárás jó módja volt annak, hogy egy szûk létszámú és beltenyésztettséggel (inbreeding) fenyegetett fajta fennmaradjon. A program elônye, hogy a másik, esetenként közeli rokon fajta nemkívánatos tulajdonságai gyorsan kiküszöbölhetôek. Ez a masztiff esetében mégsem sikerült teljesen, és a keveredés máig ható változásokat okozott: csökkent az állomány magassága és a fejtípus is módosult.

A II. világháború (1939–1945) még súlyosabb csapást mért a fajtára. A masztiff csaknem kihalt Angliában, mivel az állomány nagy része egyszerûen éhenpusztult. Ebbôl következett, hogy a háborús évek alatt mindössze hét (!) alom született. Ráadásul ezek a kölykök is közeli rokonságban álltak egymással, így a kihalás mellett újra a beltenyésztettség volt a másik lehetséges alternatíva. A helyzetet tovább rontotta, hogy 1945-re már csupán egyetlen tenyésztésbe vehetô korú szuka, egy Sally of Coldblow nevû kutya maradt Angliában.

A beltenyésztettség elkerülése érdekében számos példányt kellett visszahonosítani az USA-ból, ahová korábban sok masztiff került. A békeévek alatt rengeteg egyedet adtak el a tengerentúlra, ahol tenyésztésüket nagy lelkesedéssel és magas szinten folytatták. Az angolok nagy szerencséjére a fajta így fennmaradt, és a hazaérkezett példányoknak köszönhetôen ôshazájában is lassan magához tért. Az 1950-es évekre már újra stabilnak mondható állomány alakult ki Angliában, s azóta világszerte töretlenül felfelé ível a masztiff tenyésztése.

Azonban a második világégés sem múlt el anélkül, hogy maradandó nyomokat ne hagyjon az óriási kutyák esetében. Az állományban megjelentek és maradandóan rögzültek olyan súlyos rendellenességek, mint például a végtagproblémák. A fajta vérmérséklete ráadásul olymértékben lenyugodott, hogy ma már ôrzôfeladatok ellátására sem igazán alkalmas.

Mindezek ellenére a masztiff megfelelô tenyésztôi munkával és felelôs tartással, kiképzéssel még ma is az egyik legnagyszerûbb fajta a világon. Híven testesíti meg az ókori Ázsiából hódító útjára elindult hadikutya súlyos egyéniségét és félelmet nem ismerô, karakán jellemét. Becsüljük meg benne ezeket a tiszteletreméltó tulajdonságokat, melyeket évezredeken át megôrzött.

Jellem és felhasználhatóság

Az angol masztiff mind külsejét, mind jellemét tekintve igazi egyéniség. Robusztus alakja rendkívüli erôt sugárzó, tekintélyt parancsoló, sôt félelmetes. Mindezek ellenére a végletekig nyugodt, ami miatt már-már mulyának is tûnhet. Azonban ha a helyzet úgy kívánja, kitörhet belôle a többszáz éve szunnyadó hadikutya ôsi természete. De alapos ok nélkül sohasem támad, sem idegen személyre, sem másik kutyára.

Fajtársaihoz általában barátságosan közelít, s ezt a szándékot a másik féltôl is elvárja. Ha ezt az idegen kutya nem viszonozza, sôt kimondottan ellenségesen viselkedik, a masztiff szigorúan rendre utasítja. Ám mindig csak addig harcol, ameddig a másik eb meg nem adja magát. Ezután számára visszaáll a kezdeti állapot, és újból megpróbál összebarátkozni elôbbi ellenségével.

Családjához a végletekig ragaszkodó, önmagát szinte gazdája gyermekének tartja. Tulajdonosát nemcsak apjaként és királyaként, de már-már isteneként tiszteli és imádja. Egyszerre akar társa, barátja és testôre lenni. Ezért elegendô idôt kell vele töltenünk, hogy irántunk való rajongását kiélhesse. Ugyanakkor ezt az odaadást és szeretetet visszafelé, saját irányában is elvárja. Bár mindenkor elfogadja fônöke ítéletét, fejlett igazságérzetével bölcsességet és megfontoltságot vár el tôle. Éppen ezért nem mindenki lehet megfelelô – de úgy is írhatnám, elég jó – gazdája egy masztiffnak.

A gyermekeket különösen imádja, bár fiatal korában a legkisebbek mellé még nem való társnak. Egy növendék masztiff egyszerûen túlságosan nagy és esetlen ahhoz, hogy páréves apróságok felügyeletét rá bízzuk.

Ellenben a nagyobbacska, 5–6 éves lurkókat már ekkor is remekül elszórakoztatja: a kicsik lovagolhatnak rajta, játszhatnak vele, ô mindenben partnerük lesz. Ha a gyermekek pihennek, dadaként vigyáz rájuk. Persze ô maga sem veti meg a nagy szunyókálásokat, különösen egy kiadós vacsora után. Ilyenkor mélyen alszik, s közben nagyokat horkol.

Kutyavásárlás elôtt…

Ha elhatároztuk magunkat egy masztiff vásárlására, és felelôsséget érzünk e pompás fajta iránt, szívleljük meg a következôket. Elsô lépésként válasszuk ki a megfelelô szakembert, akinek kérdéseinket feltehetjük ezekkel az óriásokkal kapcsolatban. A kiállításon sikerrel szereplô tenyésztôk általában még rövid beszélgetések alatt is számos olyan információt osztanak meg velünk, melyeket csak a fajtával való elmélyült és hosszú ideje tartó foglalkozás eredményezhet. Ezek az ismeretek segíthetnek bennünket annak eldöntésében, hogy valóban egy ilyen kutya tulajdonosai kívánunk-e lenni.

Az elméleti tanulmányok után keressük fel otthonában is a tenyésztôt. Vásárlás csak olyan kennelnél kerülhet szóba, ahol valamennyi kutya kiegyensúlyozott, magabiztos állat benyomását keltik. Az ilyen masztiffok gazdájuk jelenlétében csöndesek, nyugodtak. Viselkedésük nem túlságosan barátkozó, sôt inkább elutasító, ugyanakkor a legkevésbé sem agresszív. Érkezésünkkor azért világosan kifejezték azon szándékukat, hogy akár az életük (vagyis inkább az esetleges behatoló élete) árán is megvédik a tulajdonos otthonát.

Az ilyen tenyésztô egészséges egyensúlyt alakított ki kutyái viselkedését illetôen. Már fiatal korukban megértette velük, mik az elvárásai velük szemben a házôrzést illetôen. Ugyanakkor nem engedte, s fôleg nem helyeselte az oktalan agresszivitást, és mindenkor megkövetelte az engedelmességet. Ez nem egyszerû feladat, mivel mindkét irányban könnyû elvéteni az arányokat. Ha ugyanis egy növendék masztiffot megpróbálunk „agyonfegyelmezni”, az megtörheti jellemét.

Az erôs akaratú, s nem túlságosan mozgékony fajta képviselôjét ugyanis csak erôszakkal lehet egrecíroztatni. A fiatal állattal szembeni túlzott keménység ezért félôssé, sôt kiszámíthatatlanná teheti a kutyát. Ellenben ha állandóan megdicsérjük agresszív cselekedeteiért, azaz támadásra hergeljük, valószínûleg egy közveszélyes fenevadat kapunk végeredményül. A masztiff intelligens állat, akibôl – alapvetôen nyugodt természetét megértve és tiszteletben tartva – némi bátorítással, valamint sok odafigyeléssel remek és kellôképpen hatékony ôrzôkutyát nevelhetünk.

A kellô nagyságú tér nem azonos egy párszáz négyzetméteres kerttel, sokkal inkább egy többezer négyzetméteres – hangsúlyozottan inkább füves, semmint betonozott – terület felel meg kutyánk igényeinek. Még ezen kívül is rendszeres séták, alkalmanként hosszabb kirándulások szükségesek ahhoz, hogy kimozoghassa magát. Megfelelô tréning hiányában a felnövekvô masztiff akár meg is nyomorodhat!

A kutyavásárlás elôtt három fontos dolgot tudatosítsunk magunkban. Elôször is a fentiek szerint a masztiffnak következetes és szakszerû nevelésre van szüksége, mely révén biztonságosan tartható ez az óriás. Másodszor: noha nem különösebben aktív és fürge, sôt a futást lehetôleg messze elkerüli, nagy térre van szüksége. A lakásban való tartás szóba sem jöhet!

Mivel gyorsan növô, hatalmas testû fajtáról van szó, kiemelten fontos a csontozat és izomzat harmonikus fejlôdése. Kialakulásukat nemcsak a szükséges tér és mozgatás biztosításával, de a rendkívül gondosan összeállított és adagolt táplálékkal is segítenünk kell. Ez a harmadik szempont, amely különösen megterhelheti pénztárcánkat. Gondoljunk bele, hogy a felnôtt korában akár 100 kilós súlyt is elérô hatalmas állat iszonyatos mennyiségû, napi 2–3 kg minôségi táplálékot igényel.

A kutya teljes kifejlettségének eléréséig, azaz kb. kétéves koráig ezért nagy gondot kell fordítanunk a vitaminok és ásványi anyagok adagolására. Ennek elmulasztása, vagy éppenséggel bizonyos összetevôk túletetése, az állat elhizlalása biztosan a csontok deformáltságát okozza. Ez örökre megkeserítheti kutyánk és saját magunk életét.