Magyar agár

Őshonos nemzeti kutyafajtánk, amely Magyarországon alakult ki. Eredete az erdélyi kopóéhoz hasonlóan a távoli időkbe nyúlik vissza. Közismert, hogy az agár a legősibb típusú vadászkutya, amelyet az ókori ábrázolások bizonyítanak. Vadászképességei sok évezred alatt igen mélyen rögzültek. Évezredek változatlan vadászati módjai rendkívül, önálló, nagy mozgásigényű típust alakítottak ki, amely képes volt utolérni, és megfogni a menekülő vadat. Sokféle vadra használták, nyúlra, rókára, antilopra, szarvasra, farkasra. Szaglása nem fejlődött ki, arra nem is volt szüksége, hiszen orrát a nagy sebesség miatt úgysem használhatta. Egyébként is inkább akadályozta volna munkájában. Látása viszont annál inkább, ezért szemre dolgozik, és gyorsasága helyettesítette az akkor még nem létező lőfegyvereket. Ezeket a sebes kutyákat a vadászok lóháton követték.

A ma élő agárfajták az angol, orosz, afgán, perzsa, arab, magyar közös őstől származnak, ez pedig az egyiptomi agár. A magyarság Ázsiából Európába vándorlása során minden valószínűséggel keleti agarakkal, ill. agár típusú kutyákkal űzte a vadászatot. A magyarok agarászatának nyomai a Kazár birodalomig nyúlnak vissza. Kárpát-medence növényföldrajzi viszonyai a honfoglalás idejében nem kedveztek az agarászatnak, csak az alföld erdeinek fokozatos csökkenésével kezdett feléledni az agárral való vadászati mód. Első írásos emlékeink is Szent István idejéből valók. Az Árpád-korban a sólymok, kopók, agarak rangja emelkedett az Anjouk alatt ez folytatódott. Mátyás király is szenvedélyesen szerette az agarakkal való vadászatot. Janus Pannonius és Balassi Bálint műveiből ismerhettünk meg olyan utalásokat, amelyek agarakról, ill. a velük folytatott vadászatokról szólnak, felidézve a nemes passzió hangsúlyos értékét. A török hódoltság idején számos keleti jellegi agár került Magyarországra, így az arab agár, a szlouki, genetikai átütő erejét sivatagi sárga színét vadászkutyáink megőrizték.

Agarászat a törökök elvonulása után is megmaradt, népszerű vadászattá vált. Nagyon népszerű volt a nemesség körében, ugyanakkor nemesi kiváltságot is jelentett. Az agarászat lassan sport-jelleget öltött és sajátos nyelvezetével a feudális Európa kedvenc szórakozásává vált.

Idézzük fel ezeket a magyar kifejezéseket, amelyekkel annak idején olyan találóan fogalmazták meg az agarak munkájának eges fázisait. Így pl. az agarakat füzérre és nyeregre szoktatják úgy, hogy a ló mellett szíjra fűzve nyugodtan, biztosan járjanak. A corka páros agáreresztő szíj. Az agarat vadászatra nem idomítják, hanem hajszolják. A hajsza megkezdése előtt a nyulat bemutatják az agaraknak. Ha egy napon több hajsza van, az agár elfárad, kifullad, kiállott. Fiatal agarak esetében, ha a hajszolás után elfáradva abba hagyják az üldözést, és a ló mögé vonulnak, azt mondják elzüllöttek. Az agarak szemre hajtanak. Ha a nyúl kipattan, kigördül a vackából, az agarak utána iramodnak, felveszik, majd beérik. Az első agár vág rajta, s miután ilyenkor a nyúl oldalt ugrik, az agár túlfút rajta, elhajtódik. Ha a nyúl irányváltoztatásával közelebb kerül a másik agárhoz, reá hajlott, ez az agár átveszi a nyulat a másik átadja. Ha az agarak utolérik, elébe kerülnek, forgatják. Ha az agár a nyúl várható fordulásának irányába mozdul, akkor kertel. Ha a nyúl felbukik és az agár átszalad rajta, a nyulat átszárnyalja. Védőagár az, aki nem engedi, hogy az elkapott nyúlhoz a többi hozzányúljon. Győzős agár az, amely a hajsza elején lassabban hajt, majd futását fokozatosan gyorsítja. A sebes agár ennek ellenkezője. Zsinórban hajt két agár, ha egymás mellett iramodnak, kolbászt csinál, ha egymás mögött futnak. Orrán viszi a nyulat, ha hamar fordítás nélkül kapja el. Nyeregbe szorul az agár, ha elfáradva a ló mögé húzódik.

Magyarországon az agarászat aranykora a XVIII. és XIX. század volt. Erre lehetőséget nyújtott a fantasztikus vadbőség. Ez az időszak a XX. század elejéig tartott. Egyre nagyobb mértékben kezdték keresztezni a magyar agarat az angollal olyannyira, hogy a XX. század végére megcsappant rendkívüli módon a fajtatiszta magyar agár. Átalakuláson ment keresztül, de azért megőrizte magyar őseinek kiváló belső tulajdonságait, ellenálló képességét. Igaz, hogy egy kicsit gyengébb és fáradékonyabb, sőt sérülékenyebb lett, viszont fordulékonysága, gyorsasága növekedett, így a versenypályán növekedtek esélyei.

Magyarországon az agarászat aranykora a XVIII. és XIX. század volt. Erre lehetőséget nyújtott a fantasztikus vadbőség. Ez az időszak a XX. század elejéig tartott. Egyre nagyobb mértékben kezdték keresztezni a magyar agarat az angollal olyannyira, hogy a XX. század végére megcsappant rendkívüli módon a fajtatiszta magyar agár. Átalakuláson ment keresztül, de azért megőrizte magyar őseinek kiváló belső tulajdonságait, ellenálló képességét. Igaz, hogy egy kicsit gyengébb és fáradékonyabb, sőt sérülékenyebb lett, viszont fordulékonysága, gyorsasága növekedett, így a versenypályán növekedtek esélyei.

A magyar agár minden esetre jellegzetesen terepagár volt az angol versenyagárhoz képest. Az anglomániának, ill. versenyszellemnek volt egyenes következménye, hogy az agár vesztett eredeti típusából és nagyon nehéz feladat elé állította a későbbiekben azokat, akik a fajta megmentését tűzték ki célul.

A II. Világháború a magyar állatállományt is megtizedelte. Egészen 1963-ig a fajtát sokáig eltűntnek kezelték, ameddig a közeli Károlyi uradalomból származó Nagyecseden felbukkant néhány eredeti példány, velük indult meg újra a tenyésztés. 1966-ban az F.C.I. önálló fajtaként fogadta el a magyar agarat. Azóta számos nemzetközi sikert ért el a fajta, Európa több országában kedvelik és tenyésztik. Minden okunk meg van arra, hogy a fajta népszerűsége és további növekedése folytatódjon.

Küllemét tekintve a magyar agár egy erőteljes testalkatú, izmos, jellegzetesen vágtázó felépítésű. Frontja, arányai és szögellései és instabilitása mind a gyorsaságra és állóképességre predesztinálják. Mérete 65-75 cm. Az angol agártól elsősorban erősebb csontozata és kissé szélesebb feje és az angolénál nagyobb, kissé vastagabb füle különbözteti meg. A koponya erős, széles, az arcorri rész erőteljes, de nem durva és nem elhegyesedő. Fogazata erős, szabályos, álkapcsa hatalmas, orrtükre feketén pigmentált. Szemei sötétszínűek, tekintete élénk, értelmes. Törzse lapos és mély, hasa felhúzott, farka hosszú, csánkig ér. Bőre finom, szőrzete rövid, testhez simuló, télen aljszőrzet is borítja. Egykori jellegzetes színe a borsósárga cirmos változattal. Ma már majdnem minden agárszín megengedett, de nem kívánatos a kék, az orda, a barna és a fekete-cser. Mint őshonos nemzeti kutyafajtánk, mindenképpen különleges figyelmet és támogatást érdemel.