Fila Brasilero

A portugál filar szó annyit tesz, megragadni, megfogni. Kiválóan jelöli a fajta egykori tevékenységét, hiszen akár marhacsordák mellett, akár vadászaton használták a filát, nélkülözhetetlen volt hatalmas ereje, hogy egy vad bikát vagy egy jaguárt megragadhasson. A fila brasileiro mindeddig Brazília egyetlen, hivatalosan elismert fajtája. Története az ország története. Egyéniségében különlegesen ötvözõdnek a kiváló szaglású vadászkutyák és a rettenthetetlen masztiffok tulajdonságai.

Brazília területe több mint nyolc és fél millió négyzetméter. Õserdeiben trópusi forróság uralkodik, míg délen, az urugvayi határon mínusz 12 fokra is lehûlhet a levegõ télen. A házállatokra, de az emberekre is, nem farkas, hanem jaguár leselkedik. Kutya legyen a talpán, aki képes megélni ilyen körülmények között! Régészeti leletek és feljegyzések bizonyítják, hogy Brazíliában már az indián õslakosoknak is voltak kutyái. A német juhászkutya atyja, von Stephanitz, és William Pferd is hírt ad egy bizonyos patagóniai ebrõl, mely Brazília déli tartományaiban él. Az indiánok ezt a kutyát egy vadon élõ lámafaj vadászatára használták. A közepes nagyságú, hosszú lábú, inkább karcsú kutyák színe többnyire sötétbarna volt. Egészen véletlenül Darwin világ körüli útja során éppen a Santa Cruz folyó torkolatában állt meg vitorlását megjavíttatni. Kísérõje, Philip King tengerész hadnagy a kényszerpihenõ közben vázlatokat készített a tehuelcse indiánokról és kutyáikról. Ezek az 1834-bõl származó rajzok az egyedüli képi bizonyítékai a patagóniai kutya létezésének. Késõbb Robert Fitzroy kapitány is hírt ad ezekrõl a kutyákról. A kérdés csak az, milyen mértékben vettek részt ezek az õshonos kutyák a fila brasileiro kialakulásában.

 Brazília partvidékén elsõként letelepedõ gyarmatosítók portugálok voltak. 1555 táján franciák érkeztek, 1630-tól holland telepesek is partra szálltak, majd jöttek a spanyol hódítók. A fila õseit az õ kutyáik között (is) kell keresni. De vajon milyen kutyákkal érkezhettek? Kolumbusz világraszóló felfedezését követõen legendák keringtek az õslakos indiánok ember nagyságú istenszobrairól, ereklyéirõl, melyeket tömör aranyból készítettek és drágakövekkel ékesítettek. A kincsek megszerzése során a hódító kalandorok nem válogattak az eszközökben, és az egész indián nemzeteket irtottak ki alig néhány évtized alatt. Számos olyan ábrázolás, metszet maradt fenn, melyek tanúsága szerint kutyákat is használtak e dicstelen hadjáratok során. Késõbb a telepeseknek már más munkához kellettek a kutyák: a hatalmas farmokon terelni, õrizni a marhacsordákat, megvédeni a gazdát és annak birtokát, és nem utolsó sorban vadászni. A portugáloknak több nagytestû pásztorkutyája is volt, olyan típúsú kutyák, mint a mai Cao da Serra da Estrela. A spanyolok magukkal hozhatták a spanyol masztiff és a pireneusi masztiff õseit illetve Perro de Presa Canario-típusú, rövidszõrû kutyákat. A britek hajóin masztiffok, bulldog lehettek, a franciáknál bordeaux-i dog és pireneusi juhászkutya. Mindezek a kutyák Brazíliában már szabadon keresztezõdhettek egymással, s mivel többségük hasonló típust képviselt, viszonylag egységes állomány jött létre. A nehéz körülményekhez alkalmazkodni képes egyedek fennmaradtak, szaporodtak egymás között, a gyengék elpusztultak. 1785 táján angol vérebek is érkeztek, lebernyeges bõrük és határozott tarkócsontjuk ma is felfedezhetõ a filákon.

Ebbõl az egyvelegbõl alakult ki lassacskán, fõleg az ország déli részében, Minas Gerais államban a fila brasileiro elsõ tenyésztési központja. A hatalmas birtokokon, ahol az állatállományt a jaguár tizedelte, nagy szükség volt megbízható, jó kutyákra. Egy jó fila képes volt arra, hogy orránál megragadva kezessé tegye a legvadabb bikát is, de kárt ne tegyen benne. Mozgékonynak és erõsnek kellett lennie, hiszen vadászatokon ragadozó nagymacskákat kellett becserkésznie. A jó vadásztulajdonságokat tovább finomították foxhound, greyhound és pointer keresztezésekkel.

A fajta kialakítójaként dr. Paolo Santos-Cruzt tartják számon. Õ adott meghatározó irányvonalat a tenyésztésnek, létrehozva Brazília eddig egyetlen hivatalos fajtáját. Érdekes történet maradt fenn arról, miért is kezdett a doktor filákkal foglalkozni. Két dobermannt tartott házõrzõként, ám amikor egy hatalmas nyári ünnepség során ezer meg ezer léggömböt bocsátottak fel a városban, és néhány a gyerekek legnagyobb örömére a Santos-Cruz házának kertjében ért földet, a dobermannok szõrén-szálán eltûntek. A kocsi alá bújva találták meg õket, annyira megrémültek a léggömböktõl. Santos-Cruz ekkor értekezettnek látta az idõt, hogy más házõrzõk után nézzen, s figyelme az õshonos kutyákra terelõdött.

Az elsõ tenyésztõ, aki törzskönyvben nyilvántartott filákat tenyésztett, Juvenal Peioto volt. Sao Paulóban élt, da Vila Paulista kennelnéven tenyésztett. Santos-Cruz azonban elsõsorban Minas Gerais farmereit kereste fel, a Mato Grosso fennsikját utazta be, illetve Goias vidékén keresett kutyákat. A negyvenes években kezdett el maga is tenyészteni, volt, hogy 42 fila is élt a tenyésztelepen. 1950-ben a Brazil Kennel Klub megbízásából fogalmazta meg a fajta elsõ, hivatalos leírását. Ezt a standardet dolgozták át kismértékben és adták be 1984-ben az FCI-nek, mely jóvá is hagyta a leírást. 1949 óta dr. Procopio Valle is segítette munkájában Santos-Cruzt.. Õ is azt a nézetet vallotta, hogy kezdetben fenotípus alapján kell tenyészteni, nem a származást nézni. Santos-Cruz létrehozott egy külön jegyzéket, melybe az ismeretlen származású, de nagyon szép küllemû kutyákat vette fel. Legnagyobb sajnálatára ezt azonban a Kennel Klub egy idõ után megszüntette. Európába elõször Albert bajor herceg hozott fila brasileirót, 1954-ben: Dunga da Parnapuát, Santos-Cruz tenyészetébõl. Ez a kutya csíkos volt, mindegyik mancsán és a mellkasán egy-egy csinos fehér folttal.

A fila szerelmesei szerint e kutya nagyszerûsége nem testi szépségében, hanem egyedülálló bátorságában és karakterében rejlik. A fajta kialakulásakor még kizárólag a napi kemény munkában való helytállása, használhatósága miatt tartották a filát. A nagybirtokokon a kutyák falkákban éltek, szaporodásukat senki sem felügyelte, ezért csak a legerõsebb, legagresszívebb kanok fedezhettek, és a kölykök közül is csak a legéletképesebbek maradtak meg, ráadásul a szelekcióban már a tulajdonosok is részt vettek: mivel évente kevés új kutyára volt szükség, így az alomból csak egy-két kiskutyát, a legjobbakat hagyták életben. A kölykök felnövekedése is komoly próbatétel volt, nem beszélve a vadászat vagy a marhaterelés veszélyeirõl. Ilyen körülmények között formálódott, szilárdult tovább a fajta. Ennek köszönhetõen Brazíliában a filát ma is szívesen használják katonai és rendõri feladatok ellátására. Akár járõrszolgálat a városban vagy gerillák felkutatása a dzsungelben, a filák mindig remek teljesítményt nyújtanak. Emellett használják õket telephelyek õrzésére, sõt börtönõri tevékenységre is. Azonban legtöbbször családi otthonok, birtokok lelkiismeretes õre. Brazíliában sajnos hatalmas méreteket öltött a bûnözés, így a filára mindig szükség van, nincs lehetõsége egyszerû kedvenccé válni.

A Fila karaktere

A Fila az a kutya, amely nem ismeri a félelmet. Mindig gazdája mellett van, és egyenesen a szemébe néz. Rendkívül magabiztos és nyugodt. Felségterületén belül õ az abszolút "uralkodó". Egyetlen idegennek sem engedi meg, hogy átlépje ennek határát, hiszen természeténél fogva nagyon bizalmatlan az ismeretlenekkel szemben. Abban pedig, hogy kit tekint barátnak illetve ellenségnek, egyszerûen csak az ösztöneire hallgat. Teljes mértékben csak a család tagjait és a mindennap látott személyeket fogadja el. Nem törõdik túlságosan azzal, hogy mi is történik körülötte, egészen addig, amíg úgy nem érzi, hogy valami vagy valaki veszélyt jelent gazdája számára. Ekkor ugyanis drámaian megváltozik. A nyugodt, békés kutya egy szörnyeteggé válik, ami megtámadhat mindenkit és mindent, ami háborgatja õt vagy gazdáját. Ez pillanatok alatt megtörténhet! Ha elvisszük Filánkat sétálni, legyünk mindig nagyon figyelmesek. A békés kutyánk hirtelen vadállattá válhat!

A brazilok azt mondják, "Fiel como un Fila", ami azt jelenti: "Hûséges mint egy Fila". Annyira közismert náluk ez a mondás, akárcsak nálunk az "Éhes mint a farkas".

Ha olyan kutyára vágyunk, ami mindenkivel barátságos, egyszerûen válasszunk egy másik típust. Ezt megtehetjük több mint 300 csodálatos fajtából! Ha megpróbáljuk a Filát barátságossá tenni az idegenekkel szemben, teljes mértékben a természete ellen teszünk. Ez olyan, mintha egy vizslát akarnánk megtanítani arra, hogy parancsra támadjon! A Filák nagyszerû társak és rendkívül tanulékonyak. Az azonban nem lenne túl jó ötlet, hogy kipróbáljuk velük a Schutzhund vagy IPO vizsgákat. A kutyák ugyanis megérzik a valós veszélyt, ennek hiányában pedig nem fognak reagálni. Õk nem színészek! Azért támadnak, hogy öljenek, nem pedig játékból mint a Schutzhund vizsga során. Ha arra tanítanánk õket, hogy parancsra támadjanak, tönkretennénk azt a felismerési mechanizmust, amely csak akkor készteti támadásra a Filát, ha valós veszélyt észlel. Ellenkezõ esetben már néhány ismétlés után elveszti érdeklõdését a feladat iránt.